Tizenéve jártam az Olíva étteremben, Veszprémben. Azóta többször lettek az ország 100 legjobb étteremlistájának a tagjai (2006, 2008) és más címek tulajdonosai is munkájukért. Részünkről továbbra is megérdemlik az ételek a címeket, de miért is?
A március 15-i hosszú hétvége hatalmas ajándék volt mindenkinek, aki szereti tél végén a sok-sok napot. Kellemesen álmodozó hangulatban, mint a napfürdőző téli legyek, ténferegtünk be az étterembe ebédelni, a, kényszerű öltönyvásárlást megszakítva.
Kopott, víztürkiz színű kovácsoltvas székek, vidám párnák, még kopottabb asztalok, a tengernyi napsütéstől vakultan sikítozó oleanderek, kaspókban és vázákban napozgató kövirózsák fogadtak minket. Aki még nem járt erre, érdemes. A belső udvar az óváros hirtelen szintkülönbségeit tükrözi, hűvös, boltozatos kapualj, magas, meredek lépcsők, borostyánnal befuttatott támfalak, teraszok tagolják. Kicsit ront az asztalok panorámáján a kólás és sörös rekeszekből rakott pult, az üdítős hűtő a konyha hátsó kijáratánál. Valószínűleg a hely kinőtte a jelenlegi tároló kapacitást, új logisztika és styling kellene hozzá. Megérdemelné az eddigi koncepció az igényes folytatást. Sajnos nem volt nálunk gép, így a honlap képeiből tettem ide párat. Kis méretük miatt nem látszanak közelebbről a klassz székek. Nem ártana frissíteni ezeken a fotókon sem.
 |
| Ilyen lehet nyáron akcióban a terasz - Forrás |
 |
| Az egyik belső terem - Forrás |
Villámlátogatásunknak kérdezetlenül aláfest a felszolgáló: az a fajta, aki menü és itallap nélkül érkezik, és rögtön írná, mit is innánk. Napi rutinná degradál minket, el is száll a kedvem a kapcsolatteremtéstől, gépiesre váltva darálom, ásványvíz, mentes, nem hűtős. Hasonlóan gondolja a Párom is, szóról szóra. Ő levest kér, én előételek közé sorolt grillezett gomolyát paradicsomos salátaágyon. A bakonyi szarvasleves tejfellel, árpagyöngyös gombóccal isteni, a hús porhanyós, a zöldségek, fűszerek intenzívek, de harmonikusan illeszkednek össze. A gomolya klasszikus, épp ahogy imádom: ropogós, látványos kéreg, belül éppen nem folyik, de lágy, a közepe egy borsónyi helyen 'bloody'. Én így hívom, amikor középen kicsit nyers marad, egy pillanatra felfedi az eredeti valóját. A paradicsom szezonálisan éretlen, a saláta friss, a balzsamecetes díszítés kellemes kontraszt. A kenyeres kosárban meglepetés, friss, házi készítésűnek tűnő barna és szárított paradicsomos bagett.
Számla, fizetés, "ízlett-e" rutinkérdés belassításként, hogy érezzük a törődést.
Az árnyékos kapualjon át visszaszédelgünk az utcára, újabb öltönyboltokat kísérteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése