péntek, november 11, 2011

Egy dugulás anatómiája

Korábban egy mondat erejéig vázoltam, hogy dugulás van a mosogatónál, és a második felvonásra és a férjemre várva áll a mosatlan a konyhában.
Azóta eltelt egy hét, több felvonás, és végre búcsút inthetünk a dugulásnak. Nagyon sok tapasztalattal lettünk gazdagabbak, és ráment egy hét az életünkből, de az új cégünk, Azonnali duguláselhárítás, jól üzemel :-)

A duguláselhárítás egy kényes műfaj. Kicsit undorító, mert kinek is van kedve évekre visszamenőleg beazonosíthatatlan kajamaradékok között turkálni. Macerás az ismeretlen eredetű dugulás felderítése. Nagyon macerás, ha a dugulás góca a falban/ aljzatban van, és ehhez hozzá kell férni mindenáron.
       Minket a víztéma és a dugulás kísért már egy ideje. Az első közös albérletben a mi fürdőnknél volt az egyik főstrangja a háznak (belvárosi 100 éves bérház). Először csak a mosogatónál, majd rövidesen a fürdőszobacsapnál, a kádnál és a wc-nél is dugulás alakult ki. Na ekkor hívtunk a ház biztosításának terhére szakembert. Az első dugulástól a szakemberig három nap telt el, addig magunk is kísérletezgettünk. Aztán a szaki jött, 2 perc alatt egy nagynyomású patrontöltetes pisztollyal belelőtt a wc-be és láss csodát. A fürdő tiszta maradt, ami a csőgörénnyel szemben egy nagy piros pont a pisztolynak. A fürdőben a padlóösszefolyó-strang találkozásánál a könyökből még kiszedtünk némi csempe és tégladarabokat. A felettünk lévő lakásban akkor már két hete zajlott a felújítás. A szaki elmesélte, hogy a legkülönösebb esete a gazdája által a wc-be belenyomorított, már nem élő macska, illetve egy teknősbéka volt.
       A családi házunknál a mosdóba beleesett egy kisebb méretű hajspray kupakja, mint utólag kiderült. De ehhez meg kellett bontani az aljzatot. Addigra már körbeázott a kád, és alatta az étkezőasztalnál azt lestük, mikor is fog leszakadni, mint az amerikai filmekben.
      A legújabb pedig itt, az új albérletben a mosogató. Az első felvonás a beköltözésünk első hétvégéjén volt, ki kellett takarítanunk a szifont, eldugult.
      Ez a harmadik felvonásnak induló eset külön színdarabbá ért, mire a végére jutottunk. Ugyan hörgött már pár napja a mosogató lefolyó, de nem vettem komolyan. Még azt sem, hogy feljött a mosogatógép vize a mosogatótálcába (a mososgatógép bele van kötve a mosogató alatti csőbe). Gondoltam, ha ráöntök némi kristályt a sárga dobozból - ahogy azt egy majdnem szőke nőnek kell - akkor majd reggelre minden ok lesz.
Na itt tévedtem. Szerencsére a férjem is ezt remélte, és támogatta az esti kristályos akciót, így nem lett perpatvar. A dugulás fokozódott, így párom elszántan szétszedte a mosogató alatti csőrendszert és kitakarította. Csak nyugdíjba vonult ukrán katonát nem találtunk, minden mást igen. A takarítás előtt fórumokon utánanézett, és mára már sokkal tapasztaltabbak vagyunk dugulás ügyben: a dugulás egyik fő okozója a mosogatószer habja, mely rászárad a vízszintes csőszakaszokban található lerakódásokra, és még nagyobb dugulást okoz. Ugyanez érvényes a fürdőszobai fronton a szappan és tusfürdőhabra is. Tehát az sem jó, ha sokat használunk vagy kevés vízzel öblítjük le. A duguláselhárításhoz ajánlott kristályból is ellenjavalt többet használni, mint a használati utasításban  ajánlott mennyiség, mert ugyanez lesz a hatása, mint a mosogatószer habé. A fórumokon még hosszas fejtegetéseket találni családi házakban megvalósítható slaggos (így írják?) módszerről és társairól, de ez a mélység már minket, otthon is mosogató, főzőcskéző női lelkeket nem érint. Ezt tanulják meg a férfiak, ha valakit érdekel, írhat a férjemnek.
Aki a dugulás végére kíváncsi, az ugorjon lejjebb egy fejezetet. A kíváncsiak engedjenek megy egy Fábrys kitérőt a fórumok hasznosságáról egy rövid bekezdés erejéig: történt pedig, hogy pároméknál a lakótelep utolsó lakásának, leghátsó sarkában lévő, 2 méteres, telepakolt és szinte új mélyhűtő szekrény egy pillanat alatt tönkrement, nem volt hajlandó hűteni. Ez az a helyzet, amikor az óra tényleg ketyeg. Egy új hűtő anyagilag és a szállítási mizériákat figyelembe véve, hogy úgy mondjam erősen kontra indikált. Marad tehát a javítás. Szerelő bácsi telefonos kvízünkre megoldásként sok pénzt helyezett kilátásba kiszállásért és javításért, bónuszokkal a pótalkatrészekért, így ezt leszavaztuk. Akkor marad a házi javítás első körben.De sajnos a magyar fórumozók nem kerülhettek még hűtőszerelési témakörben komoly nyomás alá, mert nem volt róla érdemleges infó. Ellenben az akkor épp három napja működő, és általunk addig csak szidott Google fordító segítségével egy francia fórumozó csapat ötleteit le tudtuk fordítani és megvalósítani. Egy vezetéket (csak az nem volt mindegy, milyen színűt) kellett átkötni, és máris működött. Valószínűleg a hibás mélyhűtő szériából több jutott a franciáknak.
Visszatérve a mi épp aktuális dugulásunkra: a kitakarított cső visszaszerelése után továbbra is dugulás volt, vélhetően a falban lévő vezetékben. Innen távirati stílusra váltanék: szerszámbolt - csőgörény - falba be - kis lefolyás lett - kristályra visszadugult - én takarít - Tulaj telefon - Tulaj két nap múlva megérkez - Tulaj slaggol, szétszerel - dugulás marad - én takarít - Tulaj szerelőt hív - két nap múlva szerelő megbeszélt időben nem jön - szerelő kisfia otthon közli, hogy papa ma vidéken van - másik szerelő keres - másik duguláselhárító két nap múlva tényleg jön - csőgörényez (neki 10 méteres van) - talál egy kajászacskót a csőben - találgatás, hogy került oda, ha nagyobb, mint a mosogató átmérője - Tulaj fizet - én takarít.
Azóta esténként a vendégek után megmaradt kólákat a mosogató lefolyóba öntöm, és elhatároztuk, hogy 2 hetente vasárnaponként, este preventív duguláselhárítást tartunk 2 percben a sárga dobozos kristállyal.

UI: vendégeink voltak a dugulási mizéria kellős közepén, utólag is köszönet a türelmükért és extra köszönet Katának, aki a zuhanyzóban elhárította a dugulást :-)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése