csütörtök, október 13, 2011

Költözés, avagy hány doboz egy élet?

A költöztető cég keresésekor az egyik szolgáltató nem tudott házhoz jönni (Budapestre) a költöztetendő mennyiséget felmérni, lévén debreceni cég. Kérte, hogy küldjek egy részletes listát. Természetesen nem otthon, hanem egyhetes regenerálódáson voltam Manókával a nagymamánál. Mármint én regenerálódtam, a család többi része, aki Manóval foglalkozott, pedig amortizálódott. Így emlékezetből próbáltam szekrény és dobozméreteket, könyv és edénymennyiségeket megsaccolni. Szerintem majdnem pontos voltam. A szállítócég szerint nem, bizonyítja ezt a plusz 10.000.- Ft, amit rátettek az előre megbeszélt árra és az, hogy szerintük nem "átlagos konyhai felszerelés, azaz edények, tepsik, tányérok és üvegáru"-val rendelkezünk.

De hogy az elejéről kezdjem: rengeteg költözésem ellenére még sosem vettem igénybe hivatásos költöztető szolgáltatásait. Sem keret nem volt rá, sem ingóságaim mennyisége és méretei nem igényelték a hivatásosok segítségét. De egy 5 hónapos baba mellett 45 m2-re bezsúfolt 3 szobás lakás berendezés mennyisége, a 230 km-nyi Budapest-Debrecen távolság és nem utolsó sorban baráti kapcsolataink megőrzése indokoltá tette, hogy profikat hívjunk.
Több céget is megkérdeztünk, a legbarátibb árat egy debreceni cég ajánlotta. Igaz, egy emberrel kevesebbel kalkulált a Tulaj (akiről a telefonbeszélgetések alatt végig azt hittem, így ő maga is jön), és nem is jött el személyesen megnézni a szállítandó mennyiséget, megelégedett a fentebb említett listával.
A megbeszélt költözés előtt egy nappal felhívtuk őket egy utolsó egyeztetésre (ház megközelítése, udvarra való bejutás, kapucsengő...). Kértük, hogy hozzanak összecsukható kocsit, mert nincs sehol küszöb, sok a doboz, hosszú a folyosó és messze a lift.
Rutintalanul nem számoltak a kora reggeli budapesti forgalommal. Nem hoztak kocsit. Csak ketten jöttek.
Mikor a párom meglátta, hogy egyesével indulnak a lifthez a banános doboznál kicsit nagyobb méretű dobozokkal, körtelefonba kezdett és egyik barátunk cégétől sikerült is szereznie egy kölcsöntaligát. Az ígért déli indulás helyett délután négykor indultak el Pestről.
A 7,5 tonnás teherautóba nem fértünk el, köszönhetően a hanyag bepakolásnak. Így kicsit újra kellett logisztikázni a cuccokat, de az erkélyen és a szobában még így is maradt rengeteg virág és a képeim.
Este 7 óra után érkeztek meg a célhoz, ami szeptember közepén már szürkületet jelent. Két óra alatt kipakolták a holmikat. Csak a fele nem oda került, ahova szántuk. A kivilágított ház szélesre tárt ajtajait a környék szúnyog- és bogárállománya nyomtatott meghívóként kezelte. Szegény Manó annyira fáradt volt, hogy a konyha egyik védett zugába állított bölcsőjében a teljes díszkivilágítás mellett a bútorcipelés kellős közepette horkolva aludt. A kipakolás végére már mi sem akartuk a 20 perc alatt összerakható ágyunkat szerelni. Felfújtuk a vendégágyat, ráállítottuk a matracunkat és hajrá zuhany. Itt ért minket az elmúlt egy hónap első meglepetése: olyan vízköves és koszos volt a zuhanykabin, hogy nem jött a kézi zuhanyból rendesen a víz, így a fáradtságunk ellenére is nekiálltam a hirtelen előbányászott  Domestos-Ajax-Domestos törlőkendő kombóval használhatóvá tenni.
Másnap, napfénynél aztán a bútorsérüléseket is számba vehettük. Az Ikeás bútorok matrica színei nem költözködésállóak. Ezt eddig is tudtuk. De hogy hétvégére, mire minden szekrényhez hozzáfértünk, kiderüljön, hogy az összes kapott egy gellert, azt azért soknak találom.


Tanulságok (sajnos több is van): 
  • készíts elő egy váltás fehérnemű szettet, törölközőt, evőeszközt és poharat az új helyre érkezés első estéjére és a másnapi első reggelihez. Ellenkező esetben bugyit kell mosni és cirádás porcelán kávéscsészéből fogod inni a narancslevet. Nem úgy, mint az, aki igénybe veszi ezt a skandináv ötletet, 'túlélőcsomag az első napra' frissen költözőknek :-)



Forrás

  • Elegendő dobozmennyiség nincs. Mindig eggyel több kell, mint amennyi van.
  • Ugyanez a helyzet a ragasztószalaggal, újságpapírral és a spárgával is.
  • Költözésnél a leszállított ingóság sérülése esetén a reklamáció 3 nap. 
Költözési statisztikánk:
70 db átlagban banános méretű doboz + 4 boroskarton + 6 tekercs ragasztószalag + 2 tekercs power tape + 2 gombolyag spárga + 2 vastag filc + notesz a dobozok és tárgyak listájához + 40 db nyomtatott piros 'Törékeny' felirat


Nyereség: 
  • Tapasztalat minden mennyiségben költöztetőkről, dobozolásról és ragasztásról.
  • Megtaláltam az összes teaszűrőmet, amit az elmúlt években beszereztem, összesen 4 darabot; galuskaszaggatót, 2 darabot és teatojást 6! darabot. Kiderült, hogy vendégségek előtti pánikainknak köszönhetően 8 csomag jégkockakészítővel is rendelkezünk. Árverezés vasárnap reggel.
  • Jó ötletnek bizonyult ráírni a dobozokra rövidített formában, melyik helységbe is szántuk (pl. N = nappali stb.), a költöztetők is hálásak voltak érte, hogy nem kellett állandóan kérdezgetniük;  mi meg örülünk, hogy nem kell annyit pakolgatni a dobozokat.
Remélem ezek után is lesz kedvetek költözni, hiszen annyi izgalmas lakás vár az elszántakra!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése