Víg kakasderelye a Molnárral

Épp kihűlt a klaviatúra enter gombja a Zamat Fesztiváli beszámoló után, és máris pötyögöm a következő GasztroKalandot. A legfrissebb élményünkkel folytatom, olyan pozitívak és újak még az impresszióink. Hétvégén családi születésnap ünneplésére a nemfőzés verziót választottuk, és engedve az újdonságok utáni érdeklődésünknek, a csopaki Víg Molnár Csárdában kötöttünk ki.
A 71-es főút mentén fekvő épület kicsi korom óta egyenlő volt a hazaéréssel, jellegzetes oszlopa az épület előtt jelezte számunkra a húgommal, hogy már csak pár km van hazáig. Amióta élek, elismert csárdaként működött, de az utóbbi években a nemtörődömség és az igénytelenség majdnem tönkretette.
Tavaly nyár óta nézegetjük a folyamatos változásokat, egyre jobban drukkolva, hogy ne adják fel és ne fogyjon el a pénz idő előtt. Sajnos láttunk már ilyet a környéken. De nem itt!
Asztalfoglalásunknak hála, már vártak minket, asztalunk megterítve, odakészítve a babaszék. Manó rögtön egy pelenkázással indított, amit a női WC előterében két összetolt széken oldottunk meg. A Tulajdonos megígérte, hogy tervbe van véve a pelenkázóasztal, csak idő kell hozzá, mert a felújítás csak úgy nyeli a pénzt és időt. De megéri! Szerencsére nem süllyedt bele a tervező, se az enteriőrök alkotója a szokásos csárdai klisékbe, ennek ellenére mégis tudjuk hol vagyunk, finom, kezdődő vidéki báj lengi körül, lassan belakják a vendégek és a tulajdonosok egyaránt.

Az étlap kínálata (melyből a család egy része már előre készült) igazán igényes: étvágyat fokozó keretet ad neki a fogásokat bevezető cím; megnyugtató a kis adag lehetőségének jelenléte; bizalomgerjesztő a nem túlzott, a helyi alapanyagokra és a fantáziával frissített vidéki vendéglői  kínálatra épülő és ezért hihető sokféleség.
Az ételek érkezéséig némi pálinkával, házi limonádéval, vízzel múlatjuk az időt, ki-ki vérmérséklete szerint. Elsőként a leves érkezik, mindenkinek természetesen kicsit más. Az adagok döbbenetesek, a kisadag leves a vasárnapi otthoni nagy tál leves méretével vetekszik, el sem merem gondolni a normál adagot.

Legényfogó

Legényfogó szíve-nyelve leves cipóban tálalva  és Burgonyakrémleves póréhagymával, márványsajttal. E kettő nagyon finom, vagány ízvilágú, ízlett mindenkinek.




 
 

Tyúkhúsleves

Kakasleves zöldséggel és húsos derelyével; Tyúkhúsleves zöldséggel, tésztával; A kakasleves és tyúkleves kicsit gyengébb ízű, lehetne erősebb. A zöldségeket se érezzük benne főttnek (ahhoz túl formásak is), de a kakasderelye isteni!






A főfogás is annyiféle, ahányan vagyunk: Bundázott csirkemell snidlinges juhtúróval töltve, párolt barna rizzsel egyszerűen és klasszikusan finom; 

Szarvasszeletek

a Szarvasszeletek Oportó mártásban áfonyás körtével, burgonya krokettel fogásból a hús omlós, mennyei, a mártásba én elbírnék egy csipet savanyúságot is, vagy kevesebb cukrot, hagynám érvényesülni az áfonya és az oportó fanyar házasságát; 






a Marhapörkölt juhtúrós házi galuskával szintén azt hozza hibátlanul, amit várunk tőle; a Fogas bécsi bundában salátával és házi majonézzel hatalmas adag, nagyon finom.
Édességeket most az étlapról sajnos nem próbálunk ki - bár akad nem egy csábító - mert meglepetésként érkezik egy gyönyörű házi dobos torta. Ugyan ez nem a hely érdeme, hanem Kata barátnőmé, de azért is muszáj beleírnom ebbe a beszámolóba: egyenletes krém és tésztarétegek, hibátlan "dob", egyforma krémrózsák a szélén, és sok-sok, a gyertyát képviselő apró pici fehér marcipánvirág aszimmetrikusan elhelyezve, a tetején, az oldalán is. 
Íme egy szelet Nektek is az ünnepelt mosolyával a kép sarkában:  

Kata féle Dobos

Sajnos semmi sem tart örökké, a kávé utáni ejtőzésből is fel kell állni egyszer. Ugyan lenne még mit elemezni, pl. a bor- és pálinkaválasztékról még egy hangot sem ejtettem, de majd legközelebb. Megyünk még, fel kell tennünk saját gasztrotérképünkre ezt a helyet!