Ez az esküvő a mi két évvel ezelőtti, szintén házilag tuningolt esküvőnkről szól.
Az elkészítésben a prímet húgom és barátnőink vitték, akiknek ez úton is még egyszer köszönet. Be kell vallanunk, hogy nagy szerencsénk volt, hiszen profi virágkötőkkel és egy, a végzettségén messze túlmutató kreativitású fazekassal könnyebb a díszeket elkészíteni. De megígérem, hogy ősszel, az első adandó alkalommal készítek pár műhelyfotót.
De visszatérve az esküvőhöz: zöld szín mániám érvényesülésének engedett a párom, és szerencsére a hely adottságai is.
Így került az asztalra textilszalvéta, melyen a szalvétagyűrű házilag 'gyártott' nyuszifülből (eredetileg Gyapjas tisztesfű azaz Stachis byzantina névre hallgató virág) volt, mellette az ültetőkártya pedig borostyánlevél, lemosva és aranyfilccel megírva:
A szalvétákat napokkal előtte elkészítettük, a hűs szobában egy bélelt dobozban vártak sorsukra. A virág levele közben megszáradt, de színét és formáját is hibátlanul megőrizte, így nem tört a lehúzásnál sem. A vendégsereg pedig nem győzte találgatni, mi ez a bársonyos anyag...
Én asztali díszekben az apróbb darabokat kedvelem: könnyebben mozgathatóak, ha egy, a vártnál nagyobb tál érkezik, és látom tőle a szemben ülő vendéget is.
Így ezek a mini zöld kerámia kaspók élővirág
összeállításokkal kerültek az asztalokra, szintén a zöld és fehér árnyalataiban: borostyánlevél, krizantém, rezgő, minirózsák, szárított hortenzia voltak a fő alkotó elemei. 
A virágokat és kaspókat is sikerült egy nagykerből beszerezni, így nem voltak annyira húzósak. Igaz, most van otthon 30 db egyforma zöld kaspónk... ha valakit érdekel, szívesen kölcsönadom.
A menü- és italkártya egy lapon volt. Ez is házilag készült, A4-es pasztell sárga
lapokra nyomtatva bordó betűszínnel, és hengeresen összeragasztva.
Így szintén pár forintból megúszható, és a sorsukat látva nem is hiszem,
hogy ennél több kell.
És az asztal összképe... nehéz eltalálni, hogy valóban harmonikus legyen a sok zöld együtt. Maximalista húgom otthon több próbateríték-verziót is kirakott, hogy megtaláljuk az igazit. Ami szerintünk ez lett:
Áttetsző futó az asztal közepén, hosszan, így hagyta érvényesülni a többi díszt. Zöld virágszirmok, átlátszó, üveg mécsestartók zöld árnyalatú teamécsesekkel minden terítéknél. A mécseseket köszönőajándéknak szántuk, de sajnos elfelejtettük a vendégeknek elmondani, így utólag kellett elosztogatni. De még mindig van vagy harminc darab. Ha esetleg valakinek szüksége lenne pár egyforma üveg teamécses tartóra...
És egy összkép:
Sajnos egy túlbuzgó felszolgáló betett az asztal közepére egy azúrkék színben virító szódáspalackot... ami szomorúságunkra több képen is visszaköszön. De azért érezhető az összhatáson az átgondoltság. És a házi praktikák sem rontottak rajta.
A mennyasszonyi csokor sem volt hagyományos: a lányok ismerve titkos vágyam, egy táska-csokrot készítettek. A kis fehér szatén táska eredetileg teledíszítve kagylóhéjból készült gyöngyökkel és vastag fogantyújával egy veszprémi turkálóban üldögélt már jó ideje. Kemény háromszáz forintért megszántam, bár én eredetileg a gyöngyökkel terveztem valamit. A lányok aztán legszedték róla a gyöngyök nagy részét, és telepakolták csodaszép apró fejű fehér orchideával és borostyánnal. Imádtam! Éjjel, mikor kész lettek, rögtön megmutatták, így négyen bőgtünk a garázsban...
Hozzá ez a vőlegény-kitűző passzolt:
A templomról se feledkezzünk meg! Ugyanaz a puritán kis templom volt a helyszín, mint a pünkösdi esküvőnél. Így ide csak az úrasztalra és a padsorokra került virág:
Azért remélem tudtam ötleteket adni a Ti esküvőtökhöz is!
